2017. szeptember 27.

Esterházy János és kora

Szeptember 22-én került megrendezésre az Esterházy János és kora elnevezésű kárpát-medencei műveltségi vetélkedő az alsóbodoki Paulis birtokon.
2017. szeptember 24.

„Esterházyztak” és „esterházysok” lettek

Élménydúsan zárult pénteken a március-szeptember között zajló háromfordulós, írásbeli és szóbeli szakaszokból álló „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” – Esterházy János és kora című, Esterházy János halálának […]
2017. szeptember 16.

„Esterházysnak lenni felelősség“ – megnyitotta kapuit az Esterházy Akadémia

A háromfős bizottság ajánlásával húsz hallgatóval megalakult az első évfolyam Ünnepélyes keretek között nyitották meg az Esterházy Akadémiát, Esterházy János végakarata teljesülésének előestéjén, szeptember 15-én, Martoson. […]
2017. szeptember 7.

Gubík: „Lévaiként megtanultam, hogy közösségben gondolkodjak“

Megálmodta, formába öntötte, asztalra tette. Holnap és holnapután szóbeliznek az Esterházy Akadémia leendő hallgatói. Gubík Lászlót kérdeztük az általa megálmodott és megvalósított akadémiáról, mely reményei szerint […]
2017. augusztus 21.

1,3 millió eurós beruházás Martoson

Rendezvényközpont, amely a martosi kulturális örökségre és természeti környezetre épül Sajtótájékoztatón számoltak be ma Martoson a jövőre felépülő rendezvényközpontról, bemutatva annak terveit. A Martos kulturális és […]
2017. augusztus 21.

Gubík: új otthont teremtünk a felvidéki magyarságnak Martoson

MARTOS. Bemutatták augusztus 21-én Martoson a 2018-ban vélhetően felépülő, helyi kulturális örökségre és természeti környezetre alapuló rendezvényközpont terveit. A beruházás a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program […]
2017. augusztus 11.

Az Esterházy Akadémia megadja számodra az esélyt

Tegyél egy lépést a jövődért, legyél „esterházys”! Közélet. Tehetséggondozás. Vezetőképzés – e jelszavakkal indították el az Esterházy Akadémiát, melyre augusztus 27-ig lehet jelentkezni. A szervezők a következő […]
2017. július 10.

Gubík László: jövőre is új világ vár Martoson

MARTOS. Az idén új helyre költözött az ötödik alkalommal megrendezett Martosi Szabadegyetem. Ez új kihívást jelent, ennek ellenére a szervezők sikeresen vették az akadályokat. A mARTfeszt […]
2017. június 26.

Közügyeinkről – oldott hangulatban, a II. Duna-parti Pikniken

DUNAMOCS. Idén már második alkalommal szervezték meg a Kötcsei Piknik, a Szárszói Találkozó, vagy a Lakiteleki Sátor mintájára a Duna-parti Pikniket, a Dunamocsi Csárda festői környezetében. […]
2017. június 5.

Komárom és környéke – az eladható régió

KOMÁROM. Az eladható régió címmel a Komáromi járás néprajzi és további értékeiről tartott turisztikai konferenciát október 4-én az előző nap ünnepélyes keretek között átadott komáromi Zichy-pont […]