Minden parlamenti gombnyomásnak következményei vannak
1987-ben lakitelki háza kertjében, egy lakodalmas sátor alatt találkoztak a máshogy gondolkodók, a magyarság jövőjét vizionálók, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjai. Lezsák Sándor irodalmár, tanár, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, napjainkban a magyar Országgyűlés alelnöke, egyike a rendszerváltás kulcsfiguráinak.
Hogyan látja a magyar politika helyzetét több mint harminc évvel Lakitelek után?
1987. szeptember 27-én egy nyilatkozatot fogalmaztunk meg, amit a jelenlévők kilencven százaléka – változtatás nélkül – elfogadott. Ez a nyilatkozat a magyarság esélyeit vette számba. Minden szava, mondata ma is érvényes. Semmit nem kell sem zárójelbe tenni, sem pedig túlhangsúlyozni. Szó van benne a nemzeti közösségekről, az elszakított területekről, a drámai népességfogyásról, az európai kapcsolatrendszerről, de múltunkról, a kiemelkedő történelmi eseményekhez fűződő kapcsolatunkról is, ami erőforrás. Semmit nem kell tehát újrafogalmaznunk. Amikor 2012-ben megszületett az új alkotmány – kétharmados felhatalmazás birtokában – az én igen szavazatommal együtt, akkor éreztem, hogy ezért küzdöttünk. Megfogalmazta, mi a feladatunk a következő évtizedekre, s ennek szellemében dolgozik a parlament és a kormány. Ebben benne van a népességfogyással kapcsolatban a nagycsaládosok segítése, aminek kivitelezéséhez is kell egyfajta történelmi ritmusérzék. Menet közben végre is kellett hajtani finom korrekciókat. De ugyanígy említhetem, hogy nemzetben gondolkodik ez a kormány, az elszakított nemzetrészekre is odafigyel. Mindig is elfogadhatatlan volt számunkra például az, amikor csehszlovákiai magyar irodalomról beszéltek. Az is magyar irodalom volt, hiszen csakis egyetemes magyar költészet és irodalom létezik. 1987-ben nemcsak az Európához való viszonyunkat fogalmaztuk meg, de a demokratikus többpártrendszert, a plurális berendezkedést is szorgalmaztuk. Bár tudtuk, ennek szomorú következményei is lesznek, de jobbat még nem találtak ki.
Tapasztalt, a rendszerváltás végrehajtásában részt vevő politikusként hogyan tekint a fiatalokra?
Úgy látom, a fiatalok megtalálják saját érdeklődési körüket, az érvényesülési lehetőségeket. Pedagógusként – aki tanított tanyasi iskolában is – vallom, minden diák tehetséges, van benne valamilyen képesség. Csak tehetségtelen pedagógus, szülő, vagy politika van, amelyik nem képes helyzetet teremteni. Ami itt, Martoson zajlik, ugyanerről szól. Az egyik pecázik, a másik focizik, a harmadik előadásra megy, a negyedik meg halászlét főz, mert ehhez ért, és ez lesz számára az élmény. A politika felelőssége az, hogy megtalálja a lehetőségeket arra, hogy minél több fiatal vegyen részt a közéletben – legyen az akár egyesület, baráti kör, önkormányzat, hogy abban kipróbálja magát, s megfelelő történelmi és társadalmi ismereteket szerezzen. Van egy programunk a magyar értékekről, ez a hungarikumokról szóló törvény. Nem az ország kirakatát akartuk berendezni, mert azt mi ketten is meg tudnánk tenni, hanem a helyi értékekre terelni a hangsúlyt. Ezek soha nem lesznek világszerte ismertek, viszont helyben, számunkra nagyon sokat jelentenek. Egy-egy különleges, az adott településre jellemző étel elkészítési fortélyainak továbbadásán van a hangsúly, és itt is fontos a sikerélmény. Sok településen megfordulok, és úgy tapasztalom, mindenütt vannak ilyen helyi értékek, csak az ott élő emberek ezeket nem mindig ismerik fel. Ezért vannak az Értéktár Bizottságok, hogy értékeinket felismerjük és tovább vigyük, méghozzá Kárpát-medence-szerte. Ebben a fiataloknak nagy szerepük van.
A Lakiteleki Népfőiskola tervez valamilyen együttműködést a Martosi Szabadegyetemmel vagy az Esterházy Akadémiával?
Gubík Lászlóval többször beszélgettünk, s ebből kiderült, hogy távlatban gondolkodik, s egy olyan bizalmi tőke van a háttérben, amit neki és a munkatársainak az elmúlt esztendőkben sikerült létrehozniuk. Az Esterházy Akadémia működik, jómagam vállaltam egy mentori feladatot is. Egy hallgatónak leszek úgy a mentora, hogy feljár majd Pestre a parlamentbe és a népfőiskolára, s megpróbálom neki valahogy átadni azt, amivel én foglalkozom. Értékes dolog, ami itt történik, hogy majdani vezetésre alkalmas fiatalokat képeznek. Nyilván több évfolyama lesz az akadémiának, és több területre kell képezni a vezetőket.
A sok-sok éves parlamenti munkát, amelynek nagy részét az Országgyűlés alelnökeként végzi, tudja még élvezni?
Jó kérdés. Az, hogy ott ülök a parlamentben, és vezetem az ülést, nyilván felkészülést kíván, de nagy fegyelmet és nyugalmat is. Gyakorta bevetem pedagógusi szakmai ismereteimet, olykor gyógypedagógiai tudásra is szükség van, de ez együtt jár ezzel a munkával. Másrészt pedig a választókerületemért dolgozom. Ott aztán tényleg lecsapódik egy-egy döntés hatása a családokra, közösségekre. Választókerületem minden lakosához eljuttattam egy kis röpiratot azzal, hogy ha problémát észlelnek, akkor nyugodtan jelezzék. S jöttek is a levelek, s tudtam is segíteni többeknek. Tudatosítanunk kell, hogy egy törvény meghozatalánál, amikor a gombot megnyomjuk, annak következményei lesznek.
Alelnök úr, hogy látja a felvidéki magyarok helyzetét, illetve az itteni politikai helyzetet?
Úgy érzékelem, hogy a sok mélypont után egyfajta reneszánsz, megújulás előtt áll a felvidéki magyarság. Egy fiatal nemzedék bontogatja szárnyait. A politikai megosztottság nyilvánvaló, ami által az itteni közösség is megosztott. Nekem a Híddal semmilyen kapcsolatom nincsen, s ugyanígy van ezzel a kormányzó Fidesz–KDNP is. Olyan politikai folyamatokat indíthat el ez a megosztottság, ami, ha kiteljesedik, veszélyes következményekkel járhat. Ehhez még hozzájárul a felvidéki magyarság drámai népességcsökkenése is. A bajok gyökerét ott látom, hogy a Csemadok évtizedeken át meghatározta az itteni értelmiség és közösségek létét. Nagyon bántott, mikor annak idején elindult egy Csemadok-ellenes hangulat. Nekem azokkal a felvidékiekkel volt kapcsolatom, akik a tilalom és tűrés határán tették tisztességesen a dolgukat. S amikor elindult egy kiszorítósdi, és csak párton belül lehetett érvényesülni, a Csemadok szerepe háttérbe szorult. Most úgy látom, hogy a Csemadok egy bizonyos része megújul, s itt kellene azt a kapcsolati tőkét összpontosítani, amelyik megerősítené a felvidéki magyar közösséget, s amelynek így lenne esélye kormányzati és parlamenti munkálkodásra. A magyar kormányzatnak szerencsére nagyon sok olyan elképzelése van, amellyel meg fogja erősíteni a felvidéki magyarságot.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 17. számában.