Méltatlanul elfeledett, kiváló keresztény politikus, Esterházy János nevét viseli az az akadémia, amelynek deklarált célja, hogy a felvidéki magyarság szellemi oszlopává váljon. Gubík Lászlóval, a Via Nova – Új Út elnökével, az Esterházy Akadémia igazgatójával beszélgettünk a hit megtartó erejéről, a megtörhetetlen politikus boldoggáavatásának hátteréről és az új intézmény lelkiségre építő küldetéséről.
Szombaton megyei választásokat tartanak Szlovákiában. Milyen téttel bír a voksolás a magyar közösség számára?
Szlovákiában, még a mečiari időben, úgy alakították ki a megyehatárokat, hogy az számunkra kedvezőtlen legyen: a nyolc megyéből egyetlen egy sincs, amelyben többségben lennének a magyarok. A természetes régiókra épülő módosítási kísérletek mindegyike kudarccal zárult. Öt megye; Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és Kassa bír jelentősebb magyar közösséggel, de részarányunk legfeljebb a lakosság egyharmadát teszi ki. Ennek ellenére a Magyar Közösség Pártja hagyományosan jól szokott szerepelni ezen a megmérettetésen.
A teljes cikk a 777blog.hu oldalon olvasható: https://777blog.hu/2017/11/03/esterhazy-nyomdokain-felvideki-magyarsag-szolgalataban/