Nemzeti Tehetség Program
A Felvidéki Tehetségsegítő Információs és Programpont képzései 2018. július 1. és 2019. június 30. közötti időszakban Martoson valósultak meg. A képzések kiemelt programelemei tehetségfejlesztés – és gondozás, vitaest, nyilvánosbeszéd-képzés, tehetségbemutatkozó események, mentorhálózat, kiadványok, workshopok voltak.
A tehetségfejlesztésre való jelentkezés meghirdetésre került különböző online és offline felületeken. A jelentkezéshez többek között esszét nyújtottak be a fiatalok, aminek teljesítése a kiválasztás egyik szempontja volt. Továbbá szóbeli vizsgára is sor került, amelyet követően eldőlt, ki az a 20 személy, aki a tehetségfejlesztésre – és gondozásra felvételt nyert.
A kétéves tehetségfejlesztés ideje alatt 3 kiemelt esemény volt az intézmény életében. A képzés elején megvalósult a nyitókonferencia, amely során köszöntöttük a fiatal tehetségeket és az érdeklődők számára felvázoltuk az előttünk álló két évet, a képzés menetét, a fiatalokkal szembeni elvárásokat és a víziót, célokat. A képzés helyszínéül szolgáló épület átadójára 2018. december 5-én került sor, ahol többek közt részt vett Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért- és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. A két év lezárásaként, a tehetségek munkájának bemutatása céljából megrendezésre került a mentorkonferencia, ahol a fiatalok mentoraikkal közösen munkáikat, elért eredményeiket prezentálták.
A tehetségfejlesztés – és gondozás jellemzően kétheti rendszerességgel valósult meg a martosi központban. A programtevékenység az alábbi területeket ölelte fel: mediális képzés, társadalomelméleti képzés, angol kommunikációs képzés, kommunikációs képességek fejlesztése.
A mediális képzésnek köszönhetően a hallgatóknak lehetőségük volt sajtótájékoztatókról, a sajtókonferenciáról, a sajtóközleményről; a jó sajtóviszony kialakításáról, a sajtókapcsolatok ápolásáról, a médiában való szereplésről, politikai újságírásról tanulni. Kipróbálhatták magukat televíziós szereplésben is.
A társadalomelméleti képzés során megismerték többek közt a közéleti blog felépítését és szerkesztését, az alkotmányos berendezkedéseket és közigazgatási rendszereket Magyarországon és Szlovákiában, az európai intézményrendszer alakulását az alapító szerződésektől egészen korunk szuverenitás vitáiig, a biztonságpolitikát és nemzetközi szervezeteket.
Az angol kommunikációs képzés célja volt az idegennyelv gyakorlati szintű elsajátítása.
A hallgatók részére a kommunikációs képzés részeként feladatok, nyilvános szereplés gyakorlása, beszédírás és beszéd nyilvánosság előtti elmondása került megvalósításra.
A hallgatók részére továbbá havi jelleggel nyilvánosbeszéd-képzés került megvalósításra, aminek munkaformája előadás és gyakorlati képzés volt. A képzés célja volt a kommunikációs készségek fejlesztése, erősítése különös tekintettel a retorikai, tárgyalástechnikai és asszertív területekre vonatkozóan.
A pályázat további kiemelt célja volt a mentorképzés megvalósítása, amely a mentorkonferenciával zárult. A hallgatók egyenként választhattak maguknak olyan mentort, aki az érdeklődési területükön a legtöbbet tudott tenni a fejlődésükért. A mentorhálózat a hallgatók egyéni képzése volt, személyre szabottan 2018. szeptemberétől 2019. júniusáig. A mentorok közt szerepeltek többek közt Lezsák Sándor, Duray Miklós, Szimicsku László, Győrffy Kinga, Molnár Imre, Molnár Judit, Fiala-Butora János, Iván Tamás, Hoffner Tibor és Bali János. A mentorálás lezárásaként, a két év eredményeként valósult meg a mentorkonferencia, amelyen a hallgatók bemutatták az általuk készített kutatásokat, tanulmányokat, amit a mentorálásnak köszönhetően voltak képesek elkészíteni.
A tehetségbemutató események 2018. szeptemberétől – 2019. júniusáig valósultak meg kihelyezett jelleggel azon szlovákiai és magyarországi oktatási intézményekben, amelyeken magyar fiatalok folytatják tanulmányaikat. Az események célja volt a felvidéki TIPP népszerűsítése, emellett a következő képzési időszakra a felvételi anyagok megismertetése. Ezek 4 helyen valósultak meg, a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban, a Nyitra melletti Alsóbodokon, Budapesten, valamint a komáromi járásbeli Martoson.
A pályázati támogatásból megvalósult programok tapasztalataként levonható, hogy a hallgatók a képzések és egyéb tematikus programok által ismereteket szereztek a retorika, kommunikáció, újságírás, médiatartalom-előállítás, médiaszereplési ismeretek, szlovákiai magyar társadalomtörténet tárgyköreiből.
Elmélyítették tudásukat a vonatkozó tárgyakban. Emellett képessé váltak önállóan médiatartalom anyagokat előállítani legyen az híranyag, riport, interjú, grafikai vagy videóanyag. Önállóan képessé váltak társadalmi beszédek megírására és annak magabiztos előadására. Ismereteket szereztek a szlovákiai magyar társadalomelmélet kapcsán.
A növendékek a két év során történelmi, eszmetörténeti és politikaelméleti előadásokat hallgattak, emelett megismerték az elmúlt 100 év felvidéki közéleti eseményeit és azok összefüggéseit, de néprajzi-, kultúr- és médiatörténeti alapokkal is gazdagodtak.
Mivel régióinkban sok a küldetéstudattal rendelkező fiatal, aki tenni akar és dolgozni akar a közösségért, viszont jellemzően senki nem készítette fel őket arra, hogyan kell profi módon helytállni a közéletben, illetve milyen veszélyek leselkednek valakire a politikában, az újságírás világában, vagy annak határterületein.
A képzés hozzájárult ahhoz, hogy az itt szerzett tudással a hallgatók az élet bármely területén helytálljanak, legyen szó a katedráról, szószékről, kampánystábról, vagy akár egy politikai funkcióról, mindenütt hasznosítani tudják, amit itt tanultak.
A képzés a Nemzeti Tehetség Program részeként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása által valósult meg.