Szesztay Ákos: „Itt a helye annak, aki kapcsolatépítésre, tudásra vágyik”

Martos. 2022. december 17. Szesztay Ákost, az Esterházy Akadémia növendékét a harmadik szemeszter vége előtt kérdeztük az Akadémián töltött időszakról.

Elérkezett az Esterházy Akadémia III. évfolyamának második karácsonya. Ezzel egyben a harmadik, utolsó előtti szemeszter is lezárult számotokra. Hogyan értékelnéd az elmúlt félévet?

Az elmúlt félév volt az eddigiek közül talán a leginkább mozgalmas félév. A teljesség igénye nélkül: megjártuk a keleti régiókat, de voltunk a Karmelitában is Budapesten. Ezek mellett pedig rengeteg képzésen vettünk részt az Akadémia négy fala között. Mindent összevetve tehát egy emlékezetes és mozgalmas féléven vagyunk túl.

Melyik előadást vagy képzési alkalmat emelnéd ki? Van esetleg olyan, ami mély nyomot hagyott benned?

Mint azt az előbb is említettem, sok minden történt ebben a félévben, így nehéz lenne csupán egyet kiemelni.
Természetesen megjárni a Karmelita kolostort hatalmas élmény volt, de kiemelkedőnek tartom a storytellingről, a protokollról, az internetes kommunikációról szóló előadásokat is.

Mégis az alsóbodoki hétvége volt számomra talán a legkedvesebb. Fontosnak tartom, hogy itt, az Akadémián az évkezdésnek a kereteit mise és Esterházy Jánosra való emlékezés adja.

Melyik volt az eddigi legnehezebb vizsga?

Nehéz kérdés, mert úgy gondolom, hogy a különböző vizsgák különböző okok miatt tudnak nehezek lenni. Számomra a leginkább megterhelő vizsga a felvidéki tudáspróba volt.

Sikerült már mentort és mentormunkát választani?

Sikerült, és már elkezdtük a közös munkát is. Egyelőre csak ötleteltünk és a gondolatainkat summáztuk. Nyárra eredmények is lesznek!

Mire számítasz az utolsó félév kapcsán?

Úgy tudom, hogy a következő félévben a politikai kommunikációnak lesz jelentős szerepe, illetve nem szeretnék megfeledkezni a mentorálásról és magáról a mentormunkáról sem. Bízom benne, hogy előbbiből sokat fogok tudni tanulni, míg az utóbbi által én is vissza fogok tudni valamit adni az Akadémiának és a felvidéki közösségnek.

Mit üzennél azoknak, akik esetleg fontolgatják, hogy jelentkezzenek az ősszel induló IV. évfolyamba?

Azt, hogy ne csak fontolgassák, hanem lépjenek a tettek mezejére. Aki kapcsolatépítésre, tudásra vágyik, vagy nemes egyszerűséggel arra, hogy átfogóbb látásmóddal élhessen a világban, nem fogja megbánni a jelentkezést.

Nem szeretnék senkit csalfa ábrándokba kergetni: néha nehéz talán, mindazonáltal emberi és emberséges.

Az Esterházy Akadémia képzését az NTP támogatta.

nyitókép/fotók: Esterházy Akadémia/Facebook

Morva Mátyás