2017. szeptember 16.

„Esterházysnak lenni felelősség“ – megnyitotta kapuit az Esterházy Akadémia

A háromfős bizottság ajánlásával húsz hallgatóval megalakult az első évfolyam Ünnepélyes keretek között nyitották meg az Esterházy Akadémiát, Esterházy János végakarata teljesülésének előestéjén, szeptember 15-én, Martoson. […]
2017. szeptember 7.

Gubík: „Lévaiként megtanultam, hogy közösségben gondolkodjak“

Megálmodta, formába öntötte, asztalra tette. Holnap és holnapután szóbeliznek az Esterházy Akadémia leendő hallgatói. Gubík Lászlót kérdeztük az általa megálmodott és megvalósított akadémiáról, mely reményei szerint […]
2017. augusztus 21.

1,3 millió eurós beruházás Martoson

Rendezvényközpont, amely a martosi kulturális örökségre és természeti környezetre épül Sajtótájékoztatón számoltak be ma Martoson a jövőre felépülő rendezvényközpontról, bemutatva annak terveit. A Martos kulturális és […]
2017. augusztus 21.

Gubík: új otthont teremtünk a felvidéki magyarságnak Martoson

MARTOS. Bemutatták augusztus 21-én Martoson a 2018-ban vélhetően felépülő, helyi kulturális örökségre és természeti környezetre alapuló rendezvényközpont terveit. A beruházás a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program […]

Warning: Trying to access array offset on null in /data/1/5/15ad0403-971e-4820-a388-5763cd5856b0/esterhazyakademia.eu/web/wp-content/themes/betheme/sidebar-blog.php on line 43