Az Esterházy Akadémia csapata kihelyezett képzést tartott a keleti végeken

Szeptember 30- és október 2. között az Esterházy Akadémia hallgatói kihelyezett képzésen vettek részt a sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotelben, és ha már arra jártak, akkor Gubík László igazgató úr színes programot szervezett a csapatnak, sok látnivalóval.

A csapat szeptember 30-án indult két időpontban Martosról. Az első csapat reggel, hogy időben odaérjenek a sátoraljai Magyar Kálváriára, ahol 16 órától emlékünnepség zajlott, melyen Takaró Mihály irodalomtörténész tartott beszédet.

A másik csapat délután indult, és épp befutottak az esti vacsorára, hogy aztán Faragó Csaba tartson előadást a csapatnak, “Közvéleménykutatások a politika világában” címmel a sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban, majd pedig kötetlen beszélgetésre került sor az előadóval.

Másnap reggeli után útnak indult a csapat, s egész Nagyszelmncig meg sem állt.

“Egy Szelmencből lett a kettő, egyesítse a Teremtő
Áldjon Isten békességgel, tartson egybe reménységgel
Mi reményünk megmarad, összeforr mi szétszakadt
Két Szelmencnek kapuszárnya, falvainkat egybezárja.” – áll a határon lévő fél székelykapun a felirat arra vonatkozóan, hogy a Szelmencet a hatalom arroganciája kettészakította, létrehozva a Felvidéken lévő Nagyszelmencet és a Kárpátaljához került Kisszelmencet. A településen a III. évfolyam innen származó hallgatója, Matyi Tamás vezette körbe a csapatot.

Ezután a dobóruszkai templomban, Dobó István sírjánál álltak meg az esterházysok. A Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt, római katolikus templomot a Dobó család építtette 1500 körül. A templom 1797-ben az akkori átépítéskor kapta mai formáját, így lett kéthajós az épület. Itt temették el Dobó Istvánt, az egri várvédő kapitányt 1572-ben. A vezetés után Dobóruszka Római Katolikus Plébánia mellett lévő Pásztor Ferenc Emlékház következett, mely Dobó István emlékét is őrzi. (Két cikk a helyszínről: https://muzsa.sk/hagyomany/orzik-dobo-istvan-emleket https://ma7.sk/tajaink/ahol-dobo-istvan-nyugszik-kepekkel

A keleti túrán a fiatalok meglátogatták Varga Tibort, Kaposkelecsény polgármesterét, aki megmutatta tájházat – melynek udvarán zajlik évek óta a Kárpát-medencei fafaragók tábora, s ahol jó pár szobor meg is találta a helyét -, majd a hallgatók tiszteletüket tették Gróf Esterházy János faragott szobránál is. Köszönet a polgármester úrnak a vezetésért.

Kelecsény után Nagykapos következett, ahol Gabri Rudolf, a Nagykaposi Csemadok elnöke mutatta meg az akadémia hallagtóinak a helyi Magyar Házat, s ennek egyik látványosságát az 1956-os emlékszobabát, melyet bármelyik felvidéki magyar város megirigyelhetne, s melynek talán minden nagyobb magyar településen helye lenne.  Megtekintették a kitelepített nagykaposiak emléktábláját, a hírességek csarnokát, és a helyi termelői piacot is, ahol az egyes standok magyar királyokról vannak elnevezve.

A visszaúton meg egy kisebb királyhelymeci kitérő is belefért, amikoris Gróf Esterházy János helyi szobrát tekintették meg a a Bodrogközi Magyar Közösségi Ház udvarán.

A sűrű délelőtt után egy nyugodtabb ebédszünet következett, majd délután Széphalom volt az uticél, pontosabban a Magyar Nyelv Múzeuma, melyet  Petőfi Irodalmi Múzeum működtet.
A múzeum Kazinczy Ferenc mauzóleuma mellett, a nyelvújító gyümölcsösének helyén áll. Épületét Radványi György Ybl-díjas sátoraljaújhelyi születésű építész, a Budapesti Műszaki Egyetem docense tervezte. Az 1566 m²-es múzeum három nagyobb egységből áll:

Az első egység a nyelvművelés-történeti kiállítás magját képező, de nagyobb konferenciák és például a szépkiejtési versenyek megrendezésére is alkalmas fórum. Egy tető alatt különálló egységekként áll a fórum és a kisebb termek. Az intézményben kávézó is üzemel, és kiadványok, könyvek is vásárolhatók.
A második egység a kutatóközpont, ahol a nyelvészek nyugodt körülmények között dolgozhatnak.
A harmadik egység a park, ahol a nyelvcsaládok fái között a magyar nyelvművelés legnagyobb alakjairól készült, lehetőleg életnagyságú szobrok felállítását is tervezik. Hallgatóinkat tárlatvezetésen vettek részt, majd körbejárták a múzeum körül lévő ligetet is.

16:00-tól Beke Sándor szociálpszichológus előadása következett a választói lélektanról, majd vacsora, a nap lezárásaként pedig Tellye községbe indult a csapat, egy helyi pincészet borkóstolójára.

Vasárnap a reggeli után mindenki szedte a “cókmókját” és a csapat Borsi felé vette az irányt, hogy megnézzék II. Rákóczi Ferenc szülőházát, a tavaly felújított és átadott Rákóczi-kastélyt. A fiatalok körbejárták az épületet, majd a múzeum munkatársának, Katalinnak köszönhetően, egy rendkívül profi és nagyon érdekes tárlatvezetésen vehettek részt a kastély belsejében, végül a megáradt Bodrog vize mellett merengtek arról, hogy milyen gyorsan borult őszbe a táj. ?