Ifjúsági díjjal gyarapodott az Esterházy-örökség

Alsóbodoki kápolna (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Alsóbodoki kápolna (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban a felvidéki magyar nevelési-oktatási intézmények tanévzáró ünnepségét június 29-én, pénteken 11 órakor. Ekkor kerül sor az Esterházy János Zarándokközpont és az Esterházy Akadémia által alapított ifjúsági díj díjazottjainak a kitüntetésére is.

Az ünnepségen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálja a hálaadó szentmisét. A mise részét képezi a középiskolák és gimnáziumok számára kiírt felhívás alapján az Esterházy Nyomdokain díj átadása, valamint a 7. és 8. osztályos tanulók számára az Ő az én példaképem címmel kiírt felhívás díjazottjainak kitüntetése. A közösségükért helytálló fiatalok, példaképek a díjjal járó oklevelet személyesen Böjte Csaba testvértől vehetik át – tudtuk meg Hajtman Bélától, a felhívások egyik ötletgazdájától.

Hajtman Béla, az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, Gubík Lászlóval, az Esterházy Akadémia igazgatójával egyeztetve arra jutottak, hogy két különböző felhívást tesznek közé a különböző korcsoportok számára. „Célunk, hogy azokat a tanulókat, diákokat ismerjék el, akik az önfeláldozásukkal, jóságukkal tűnnek ki és nem az egyes tantárgyakban elért kiváló eredményeikkel“ – magyarázta a felhívás indíttatását Hajtman Béla.

Esterházy Nyomdokain díj

Az Esterházy János Zarándokközpont és az Esterházy Akadémia által alapított ifjúsági díj a gimnáziumok és középiskolák 2-3. osztályos diákjai számára került meghirdetésre – számolt be Hajtman Béla. „Az ő korosztályuknál már várható az áldozatkészség, a felelősségvállalás, a közösségben való gondolkodás. Szeretnénk felhívni a felvidéki magyar gimnáziumok és középiskolák figyelmét, hogy ezzel a díjjal kiemelhetik közösségünk azon diákjait, akik az adott tanévben példát mutattak a közösség áldozatkész szolgálatából” – ismertette.

A felhívásokat eljuttatják valamennyi magyar tannyelvű általános és középiskolába, a megjelölt évfolyamok osztályfőnökeihez, arra kérve őket, hogy június 20-ig választassák meg az osztály tanulóival azt a diákot, aki példát mutatott önzetlenségével, becsületességével, társai önfeláldozó megsegítésével. Minden egyes osztályt, mely részt vesz a felhívásban, a Martosi Szabadegyetemre szóló hetijeggyel jutalmaznak, de lesz egy abszolút győztes is – tudtuk meg a szervezőktől. A győztes egy erre az alkalomra készíttetett emlékérmet, valamint egy oklevelet vehet át Böjte Csaba szerzetestől június 29-én.

Hajtman Béla (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Ő a mi példaképünk az osztályunkban

Az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói számára meghirdetett felhívásban azzal a kéréssel fordulnak az osztályfőnökökhöz, hogy a diákok körében titkos szavazással válasszák ki azt a tanulót, aki az osztályban erkölcsi magatartásával kitűnt a társai közül az elmúlt tanévben. A szavazás lebonyolításához a felhívás szervezői pontokba szedett javaslatcsomagot állítottak össze. A példaképek az Alsóbodoki Magán-szakközépiskola által meghirdetett nyári táborozáson vehetnek részt.

Gubík László hangsúlyozta, az Esterházy-örökség ápolása az elsődleges céljuk, ezért szeretnének tartósan együttműködni a zarándokközponttal. A közös lehetőségeket keresve merült fel az ötlet, hogy felhívással forduljanak az általános iskolák és a középiskolák két-két évfolyamához. „Találjuk meg azokat a fiatalokat, akik tanulmányaik mellett olyan közösségi tevékenységet folytatnak, illetve olyan erkölcsi kiállásuk van, mely kiemelésre méltó és érdemes“.

Gubík László (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az Esterházy János Zarándokközpont Felvidék Csíksomlyója lehet

Gubík rámutatott: az általános iskolásoknál a magatartásra, az erkölcsi erényekre helyezték a hangsúlyt, míg a középiskolások esetében kiforrottabb személyiségről lévén szó, már azzal bővítették a felhívás kritériumait, hogy a példaértékű viselkedésük mellett a közösségért is tegyenek. „Ahogy a cím is utal rá, Esterházy nyomdokain járhatnak ezek a fiatalok“ – tette hozzá. Az Esterházy Akadémia igazgatója kiemelte, intézményvezetőként egyben az is célja, hogy legyen kapcsolata a középiskolásokkal és már ebben a korban felfedezzék azokat a tehetséges fiatalokat, akik a közösségért tesznek, hiszen belőlük lesznek majd az Esterházy-örökség továbbvivői, az akadémia növendékei.

Hajtman Béla szerint az Esterházy János Zarándokközpont méltó helyszíne lesz a díjátadó ünnepségnek, valamint hangsúlyozta, június 29-én hagyományteremtő szándékkal szeretnék elindítani a felvidéki magyar iskolák tanévzáró ünnepségét, amelyre sok szeretettel várják az intézményeket, osztályokat, valamint a szülőket, nagyszülőket is.

Böjte Csaba részvétele sem véletlen: ahogy Hajtman Béla megjegyezte, Csaba testvér többször is hangot adott annak a véleményének, mely szerint az Esterházy János Zarándokközpont Felvidék Csíksomlyója lehet a későbbiekben.

Forrás.