Magyarkanizsai találkozó Nr.2

Az „Innovatív jó gyakorlatok cseréje a szépkorúak digitális készségeinek fejlesztéséhez” című (2020-1-HU01-KA204-07753) Erasmus+ nemzetközi projektünk, melyben erdélyi, felvidéki és délvidéki partnereink együttműködésével dolgozunk ki jó gyakorlatokat, Magyarkanizsán zárta 2. projektévét.
Feladataink
11.: Okostelefont használók baráti köre
12.: Okostévé, -hűtőszekrény, -porszívó, gondosóra
című jó gyakorlatok közös kidolgozása és véglegesítése volt.
Idén másodjára érkezett a csapat a szerbiai Magyarkanizsára, ahol egyrészt a két jó gyakorlatot formáltuk egésszé, másrészt áttekintettük az eddig eltelt két projektévet.
Az egyik („Okostelefont használók baráti köre”) több, mint kiváló ötlet. Gondoljunk csak a Maslow-féle piramisra: a szociális szükségletek (szeretet, valahová tartozás) rendkívül
lényeges szerepet játszanak életünk minden szakaszában. Sőt!
A téma nagyon idő- és korszerű: a digitális képzésen részt vevő időseknek megtanítjuk, hogy hogyan lehet kapcsolatban maradni akkor is, ha nem lépnek ki a kapun; akkor is
információhoz jutni, ha például nem érik el az egyik barátjukat, akit hívni szoktak ilyenkor.
Csökken az elszigeteltség érzése, barátságukat kialakítani és ápolni tudják, művelődhetnek, tájékozódhatnak – tartoznak valahová.
Az okosotthonról szólva… Az időseknél nem is elsősorban a legfrissebb elektrotechnikai vívmányok szenvedélyes használatára kell gondolnunk, hanem a biztonság és a kényelem
biztosítására (mozgáskorlátozottaknak elektronikus nyitás és bezárás, távirányítás stb.).
A gondosóráról az MZNT elnökségi tagja, képzésszervezője, Juhász Krisztina prezentált a csapatnak. Édesanyja saját gondosóráján mutatta be annak működését, használati módját s a
segítő rendszert, mely ennek a hasznos eszköznek a hátterében áll.
2. projektévünk legvégén járva összegeznünk kellett az eddig eltelt közös munkánkat is. Dr. Nagyháziné Szabó Bernadette projektmenedzser ezt számokba kifejezve is megtette: 550 e-
mailt küldtünk egymásnak, 7-szer utaztunk jó gyakorlat gyűjtésre, 44 különböző felületen 178 disszeminációs megjelenést értünk el – azaz ennyiszer adtunk hírt a projekteseményekről.
Nagy munka áll a csapat előtt: 08.31. egyben zárás is, tehát éves beszámoló készül. Igazán aktuális a prezentáció utolsó mondata: „Hajrá! Arccal az utolsó projektév felé!”.