Megalakult az Esterházy Akadémia

Feltűnő, ám egyelőre kevés információt eláruló videós hirdetések jelentek meg a Facebookon az elmúlt héten azt követően, hogy Gubík László május 15-én bejelentette, indul az Esterházy Akadémia. Közélet, tehetséggondozás, vezetőképzés – ennyi derült ki az első híradásokból. Az alapító az Esterházy Akadémia honlapján megjelent interjúban beszél arról, hogy mi is ez az akadémia, kiknek szól és mit kínál.

– Miért pont Esterházy?

– Esterházy János a felvidéki origó. Példamutatásában minden benne van, ami a közéleti pályához mint hivatáshoz szükséges. Ragaszkodik szülőföldjéhez, közösségét saját családjaként kezeli, megrendíthetetlen a hite, ellenáll a hatalom csábításának, szembeszegül a gazemberséggel, a csapások ellenére is életvidám marad, érti a közép-európai egymásrautaltságot, testvérként tekint a környező népekre és ízig-vérig európai. Õ az, aki keretbe foglalja a felvidéki magyarságot, hiszen akkor kezdett politizálni, amikor a mai értelemben vett Felvidék létrejött, tevékenységének, életének üzenete pedig most is időszerű. Ha van ember, akinek példáján keresztül tanítani lehet és fel lehet készíteni az új generációkat idehaza a közéleti pályára, akkor az Esterházy János. Ezért ő és ezért a választott jelmondat: Hivatásunk magyar, küldetésünk európai.

– Meglehetősen sok az erős jelkép. Ezért esett a beharangozás is május 15-re?

– 75 éve ezen a napon egyedüliként nem szavazta meg a szlovák parlamentben embertársai deportálását, ami életpályája talán legismertebb mementójává vált. Az idősebb Esterházy-unokával egyébként Prágában beszéltem a motoli temetőben tartott márciusi emlékünnepség után, ott árultam el, mire készülök. A család áldását adta rá.

– Az alapítás apropója pedig az emlékév lehetett, ha jól sejtem, hiszen tudjuk, hogy pont 60 éve hunyt el.

– Régi álmom egy olyan, hazai fiatalok számára kialakított szellemi műhely létrehozása, ahol egy kellemes környezetben és baráti közegben, együtt nevelkedve, egymást ösztönözve nőnek fel azok a diákok, akik közéleti pályára készülnek, legyen az aktív politikai szerepvállalás, újságírás vagy szakmai háttérmunka. Ez a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően most lehetővé vált, így eldöntöttem, hogy belevágok egy hosszú távú tehetséggondozó projektbe, közéleti akadémiát alapítok. Iránytűként pedig Esterházy adja magát.

– Egyfajta felvidéki közéleti utánpótlás a cél?

– Annál is több. Arról már szóltam, miért kell hivatásként tekinteni a közéleti pályára. Ezzel rendben is volnánk. Viszont tudatosítani kell, hogy ez egyúttal egy szakma is, ahol nem elég a lelkesedés, felkészültnek is kell lenni. Az Esterházy Akadémia ezt a felkészítést kívánja megadni. A cél, hogy értékes tudással felvértezett, tehetséges fiatalok, akik közös alapokkal rendelkeznek és ismeretségük okán fél szavakból is megértik egymást, képesek legyenek a stafétabot átvételére és a jövő alakítására a felvidéki magyar közösség érdekében.

– Milyen tudásra van szüksége egy felvidéki fiatalnak, ha ilyen téren tervezi a jövőjét?

– Először is a fenti eszmei alapvetést kell elsajátítani, ha úgy tetszik, Esterházy üzenetét kell megérteni. Ez az alapja mindennek. Másodszor, olyan elméleti tudást fogunk előadóink által átadni, ami nélkülözhetetlen a közéleti pályán való érvényesüléshez. Harmadszor pedig, egy nagyon gyakorlatias képzésről van szó, ahol megtanítjuk a nyilvános beszéd művészetét, közéleti vitaszituációkat és stúdióbeszélgetéseket modellezünk, retorikai és kommunikációs képzést nyújtunk, kampánytechnikákat ismertetetünk meg a növendékekkel, kialakítjuk bennük a programalkotás és az összefüggések megértésének képességét, illetve beavatjuk őket az újságírás, az oknyomozás, a médiaszervezés és az online médiatartalmak kezelésének rejtelmeibe is.

– Ez elég nagy falatnak tűnik. Mi lenne a dolgok menete, hogyan épül fel a tanrend?

– Az akadémia szeptemberben nyitja meg kapuit, a képzés ősszel indul. Kétéves ciklusokban gondolkodom, az egyetemek szemesztereinek naptárát követve, hiszen elsősorban a felvidéki egyetemisták a célcsoport. Az első félév egy alapozó, felvidéki félév – „Esterházy Jánostól az Esterházy Akadémiáig” –, ahol a kommunikációs tréningek mellett hazai előadók és hazai intézmények szakemberei nyújtanak áttekintést a felvidéki magyar életről eszmetörténeti, politológiai, egyházi, társadalomtudományi, kisebbségi jogi, pedagógiai, újságírói szemüvegen keresztül. A második és harmadik félévben az oktatás kettéválik közéleti és újságíró képzésre. Innét az Esterházy körben politikatudományi, politikai kommunikációs, alkotmányjogi-diplomáciai és társadalomtudományi panelekben, a Márai körben pedig újságírói, médiaszervezési, online-média és szakújságírói panelekben folyik majd az oktatás. A negyedik szemeszterben, egyfajta szakdolgozatként, egy munkát kell majd leadniuk a hallgatóknak a mentorként kiválasztott tanárral megbeszélt témában. A képzést tanulmányutak, elemző munka, nagynevű vendégelőadók látogatásai és ösztöndíjak teszik gazdagabbá. Az új évfolyam az utolsó szemeszterrel párhuzamosan indul.

– Hiánypótló kezdeményezés vonalai rajzolódnak ki előttünk. Mi a következő lépés?

– Véglegesíteni a jogviszony feltételeit, a felvételi eljárás rendjét, az ösztöndíjrendszert és az első félév tanrendjének részleteit. A következő alkalommal ezzel jelentkezem, majd meghirdetjük a jelentkezést a megfelelő fórumokon. Ezt követően a helyszínről és az operatív tudnivalókról hull le a lepel, szóval érdemes lesz figyelni az akadémia most induló honlapját és Facebook-oldalát. Várjuk a felvidéki fiatalokat, kösse össze a jelen tehetségeit és a jövő reménységeit Esterházy János öröksége!

Forrás: esterhazyakademia.eu

Forrás.