MozgóKépKeretek: bemutattuk a Pop Up! filmfesztivált Szombathelyen

2023. május 10-én lehetőségünk nyílt részt venni a 10. Savaria Filmszemle és Konferencia keretein belül megrendezett MozgóKépKeretek – A film tereinek jelene és jövője c. konferencián, ahol munkatársunk, Morva Mátyás ismertette a Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete és az Esterházy Akadémia által közösen megálmodott POP UP! Filmfesztivál ötletét és megvalósításának részleteit, amely a CDCCE felnőtt képzési Erasmus (KA2) projekt záróakkordjaként kerül megrendezésre 2023 május 19-én.

A kétezres évek előtt született generációknak még újdonság volt, hogy színes képernyőjű telefonok jelennek meg a piacon, majd ugyanezek alkalmassá válnak fotózásra és mozgóképek rögzítésére. A tőlük fiatalabbak azonban beleszülettek az okostelefonok világába, az átlagos felhasználási módokon túl sokszor fel sem ismerik, mennyi lehetőség rejlik a zsebükben – például a filmforgatás terén. Többek közt ezért álmodtuk meg a Pop Up! filmfesztivált és az azt megelőző felkészítő tevékenységet – a résztvevőknek talán sikerül kiaknázni az okostelefonok képességeit olyan közügyek és témák érdekében, amelyek megérintették őket és amelyekkel kapcsolatban van mondanivalójuk.

A konferencián nem csak megmutathattuk magunkat, hanem jóval tapasztaltabb filmes szakemberek ötleteiből és tanácsaiből meríthettünk.