Közélet - Tehetséggondozás - Vezetőképzés.

Miért pont Esterházy? – Közéleti akadémiát alapít Gubík László

MIÉRT PONT ESTERHÁZY? - KÖZÉLETI AKADÉMIÁT ALAPÍT GUBÍK LÁSZLÓ

MIÉRT PONT ESTERHÁZY? - KÖZÉLETI AKADÉMIÁT ALAPÍT GUBÍK LÁSZLÓ

Feltűnő, ám egyelőre kevés információt eláruló videós hirdetések jelentek meg a Facebookon az elmúlt héten azután, hogy Gubík László május 15-én bejelentette: indul az Esterházy Akadémia. Közélet, tehetséggondozás, vezetőképzés – ennyi derült ki az első híradásokból, így az alapítótól megkérdeztük a részleteket is, hogy megtudjuk, mi is ez az akadémia, kiknek szól, és mit kínál.
Miért pont Esterházy?

Esterházy János a felvidéki origó. Példamutatásában minden benne van, ami a közéleti pályához, mint hivatáshoz szükséges. Ragaszkodik szülőföldjéhez, közösségét saját családjaként kezeli, megrendíthetetlen a hite, ellenáll a hatalom csábításának, szembeszegül a gazemberséggel, a csapások ellenére is életvidám marad, érti a közép-európai egymásrautaltságot, testvérként tekint a környező népekre és ízig-vérig európai. Ő az, aki keretbe foglalja a felvidéki magyarságot, hiszen akkor kezdett politizálni, amikor a mai értelemben vett Felvidék létrejött, tevékenységének, életének üzenete pedig most is időszerű. Ha van ember, akinek példáján keresztül tanítani lehet, és fel lehet készíteni az új generációkat idehaza a közéleti pályára, akkor az Esterházy János. Ezért ő és ezért a választott jelmondat: Hivatásunk magyar, küldetésünk európai.
Meglehetősen sok az erős jelkép. Ezért esett a beharangozás is május 15-re?

75 éve ezen a napon egyedüliként nem szavazta meg a szlovák parlamentben embertársai deportálását, ami életpályája talán legismertebb mementójává vált. Az idősebb Esterházy unokával egyébként Prágában beszéltem a motoli temetőben tartott márciusi emlékünnepség után, ott árultam el, mire készülök. A család áldását adta rá.
Az alapítás apropója pedig az emlékév lehetett, ha jól sejtem, hiszen tudjuk, hogy pont 60 éve hunyt el.

Régi álmom egy olyan, hazai fiatalok számára kialakított szellemi műhely létrehozása, ahol egy kellemes környezetben és baráti közegben, együtt nevelkedve, egymást ösztönözve nőnek fel azok a diákok, akik közéleti pályára készülnek, legyen az aktív politikai szerepvállalás, újságírás vagy szakmai háttérmunka. Ez a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően most lehetővé vált, így eldöntöttem, hogy belevágok egy hosszú távú tehetséggondozó projektbe, és közéleti akadémiát alapítok. Iránytűként pedig Esterházy adja magát.

Egyfajta felvidéki közéleti utánpótlás a cél?

Annál is több. Arról már szóltam, miért kell hivatásként tekinteni a közéleti pályára. Ezzel rendben is volnánk. Viszont tudatosítani kell, hogy ez egyúttal egy szakma is, ahol nem elég a lelkesedés, felkészültnek is kell lenni. Az Esterházy Akadémia ezt a felkészítést kívánja megadni. A cél, hogy értékes tudással felvértezett, tehetséges fiatalok, akik közös alapokkal rendelkeznek és ismeretségük okán fél szavakból is megértik egymást, képesek legyenek a stafétabot átvételére és a jövő alakítására a felvidéki magyar közösség érdekében.
Milyen tudásra van szüksége egy felvidéki fiatalnak, ha ilyen téren tervezi a jövőjét?

Először is a fenti eszmei alapvetést kell elsajátítani, ha úgy tetszik, Esterházy üzenetét kell megérteni. Ez az alapja mindennek. Másodszor, olyan elméleti tudást fogunk előadóink által átadni, ami nélkülözhetetlen a közéleti pályán való érvényesüléshez. Harmadszor pedig, egy nagyon gyakorlatias képzésről van szó, ahol megtanítjuk a nyilvános beszéd művészetét, közéleti vitaszituációkat és stúdióbeszélgetéseket modellezünk, retorikai és kommunikációs képzést nyújtunk, kampánytechnikákat ismertetetünk meg a növendékekkel, kialakítjuk bennük a programalkotás és az összefüggések megértésének képességét, illetve beavatjuk őket az újságírás, az oknyomozás, a médiaszervezés és az online médiatartalmak kezelésének rejtelmeibe is.
Ez elég nagy falatnak tűnik. Mi lenne a dolgok menete, hogyan épül fel a tanrend?

Az akadémia szeptemberben nyitja meg kapuit, a képzés ősszel indul. Kétéves ciklusokban gondolkodom, az egyetemek szemesztereinek naptárát követve, hiszen elsősorban a felvidéki egyetemisták a célcsoport. Az első félév egy alapozó, felvidéki félév – „Esterházy Jánostól az Esterházy Akadémiáig” –, ahol a kommunikációs tréningek mellett hazai előadók és hazai intézmények szakemberei nyújtanak áttekintést a felvidéki magyar életről eszmetörténeti, politológiai, egyházi, társadalomtudományi, kisebbségi jogi, pedagógiai, újságírói szemüvegen keresztül. A második és harmadik félévben az oktatás kettéválik közéleti és újságíró képzésre. Innét az Esterházy körben politikatudományi, politikai kommunikációs, alkotmányjogi-diplomáciai és társadalomtudományi panelekben, a Márai körben pedig újságírói, médiaszervezési, online-média és szakújságírói panelekben folyik majd az oktatás. A negyedik szemeszterben, egyfajta szakdolgozatként, egy munkát kell majd leadniuk a hallgatóknak a mentorként kiválasztott tanárral megbeszélt témában. A képzést tanulmányutak, elemző munka, nagynevű vendégelőadók látogatásai és ösztöndíjak teszik gazdagabbá. Az új évfolyam az utolsó szemeszterrel párhuzamosan indul.
Hiánypótló kezdeményezés vonalai rajzolódnak ki előttünk. Mi a következő lépés?

Véglegesíteni a jogviszony feltételeit, a felvételi eljárás rendjét, az ösztöndíjrendszert és az első félév tanrendjének részleteit. A következő alkalommal ezzel jelentkezem, majd meghirdetjük a jelentkezést a megfelelő fórumokon. Ezt követően a helyszínről és az operatív tudnivalókról hull le a lepel, szóval érdemes lesz figyelni az akadémia most induló honlapját és Facebook-oldalát. Várjuk a felvidéki fiatalokat, kösse össze a jelen tehetségeit és a jövő reménységeit Esterházy János öröksége!

Ha bármi kérdésed lenne: info@esterhazyakademia.sk