Volt egyszer egy nagy elhatározás
Az idén több olyan évforduló is gondolkodásra készteti a felvidéki magyarságot, amelyek sorsfordító eseményekhez kötődnek.
A Nagy Háború befejeződésének, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának és Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója konferenciák egész sora számára kínált muníciót, ezek egyikéről-másikáról portálunkon is beszámoltunk. 80 éve történt Dél-Szlovákia visszacsatolása az anyaországhoz – erről viszont jóval kevesebb szó esett eddig. Aztán jönnek a további 8-ra végző esztendők: a kommunisták hatalomra kerülése 1948-ban, a Prágai Tavasz 1968-ban. Az idén lett negyedszázados az önálló szlovák állam. Hogy én most mégis egy jóval szerényebbnek tűnő eseménysorozatról szeretnék röviden írni, annak az a magyarázata, hogy ez kizárólag velünk, felvidéki magyarokkal kapcsolatos.
Nem sokkal Csehszlovákia felbomlása előtt, 1992. december 5-én és 6-án három ifjú lévai értelmiségi: Dolník Erzsébet (Együttélés), Csáky Pál (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom) és Zoller Mihály (Független Magyar Kezdeményezés), akik a rendszerváltás előtt a város magyar szellemi és kulturális életének szervezői voltak, látván a felvidéki magyarság sorainak nem mindig szerencsés megosztottságát közös gondolkodásra hívták Dél-Szlovákia minden régiójából azokat az embereket, akiknek feltételezésük szerint van mondandójuk és használható elképzelésük arról, miként lehetne az újonnan létrejövő Szlovákiában célokat kitűzni a kisebbségi sorban élő nemzetrész elé, melyek azok a legfontosabb feladatok, amelyeket csakis összefogással tudunk végrehajtani. Magam is ott voltam az első, majd jó néhány hónappal később a következő lévai találkozón, de sajnos a kezdeti lendület lelohadt és a folytatás nemcsak azért maradt el, mert az egyik „motor”, Zoller Misi barátunk váratlanul és idő előtt távozott közülünk, hanem azért is, mert a hétköznapok hektikus forgatagában – amely már akkor is meghatározója volt életünknek – sokfelé forgácsolódtak az energiák, és a magyarokat gyanakvással (sőt sokszor ellenségesen) figyelő szlovák politika és a félretájékoztatott közvélemény agresszivitása még meg is félemlítette a tenni akarók jelentős részét. Pedig ezeken a találkozókon fontos, előremutató és megvalósítható elképzelések, javaslatok hangzottak el.
Ennek eredményeként szerveződött meg a máig gyakran nosztalgiával is emlegetett „Komáromi Nagygyűlés” 1994 . január 8-án, ahol több mint 3000 demokratikusan megválasztott polgármesterünk, önkormányzati és parlamenti képviselőnk volt jelen. A lévai fórumokon felvetett legtöbb gondolat persze jobbára csak kimondva, de sajnos nem leírva került az éterbe, ezért ma már csak homályosan emlékezünk rá. Amit viszont papírra vetettek, azok különböző folyóiratokban, füzetekben, esetleg publicisztikai kötetekben ma is fellelhetők és talán olvasásra is érdemesek.
25 év elteltével az akkori szervezők közül ketten: Dolník Erzsébet és Csáky Pál, összefogva az Esterházy Akadémia vezetőjével, Gubík Lászlóval úgy gondolták, hogy érdemes lenne felidézni ezt a vállalkozást és egy kicsit a mostani viszonyokra is kivetítve közös emlékezésre invitálnák az akkori idők szereplőit: politikusokat, közéleti embereket és újságírókat. Sajnos sokan már nincsenek körünkben, másokat a betegségek, az életkorukkal járó nehézségek akadályoztak meg abban, hogy ott legyenek Léván 2018. október 20-án a Reviczky Házban rendezett eseményen, amelynek a címe és mottója egyben ez volt: LÉTkérdések.
A reggeltől késő délutánig tartó, számos témakörre tagolt panelbeszélgetésekből a szép számú hallgatóság (az idősebb nemzedék tagjai mellett a fiatalok is) ha nem is kaphatott teljesen kimerítő képet az akkori történésekről, a kor hangulatát talán átérezhette. Mindenképp ízelítőt kapott azokból a vitákból is, amelyeket a három magyar politikai tömörülés folytatott a felvidéki magyarság jövőjét elképzelve, és közben megtudhatta azt is, milyen nehéz (illetve sok esetben lehetetlen) volt közös nevezőt találni a homlokegyenest eltérő vélemények között. Öllös László politológus és Popély Gyula történész is az akkori idők főszereplői voltak és az ellenkező oldalon álltak. Most Léván azonban már szinte egymást kiegészítve igyekeztek – Hajtman Béla kérdéseire is válaszolva – felvázolni az akkori történéseket. A mai helyzetet kommentálva elsősorban Popély Gyula hangsúlyozta, hogy erős magyar parlamenti képviselet nélkül nem lehet komoly érdekérvényesítést megvalósítani.
A sajtó helyzetéről és szerepéről is lényegében egy irányba mutató értékelés hangzott el e sorok írója és Lovász Attila, az RTVS Magyar Szerkesztősége és a Pátria Rádió igazgatója részéről (a moderátor Kiss Beáta volt), legfeljebb a médiák mostani állapotáról fogalmaztak meg eltérő véleményeket. A Csemadokról Görföl Jenő országos titkár, Dániel Erzsébet, egykori TV-titkár és Újváry László a lévai Csemadok szervezet doyenje beszélgetett.
Volt ellenben egy panelbeszélgetés, amely nem a negyed századdal ezelőtti fórumokról szólt, hanem inkább a közeljövőre fókuszált. Merjünk nagyok lenni – fogalmazták meg a szervezők ennek a körnek a témáját. Haják Szabó Mária moderálásával a 2014-es szlovákiai államfőválasztás magyar jelöltje: Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Menyhárt József, az MKP elnöke és a 2019-es államfőválasztás egyik jelöltje beszélt arról, miért tartották, illetve tartják továbbra is fontosnak, hogy a felvidéki magyarság is képviseltesse magát ezen a megmérettetésen.
Mindketten hangoztatták, hogy a jelenlegi viszonyok között semmilyen esélye nincs annak, hogy egy magyart megválasszanak Szlovákia elnökévé, sőt még a második körbe való bejutást sem tartják reálisnak. Viszont a jelöltnek olyan médiafelületet kínál, amely más esetben szinte elképzelhetetlen. A tévében, rádióban, a lapokban beszélni lehet a legfontosabb kérdésekről és problémákról, amelyek a felvidéki magyarság számára húsbavágóak vagy éppen megalázóak, de amelyekről sem a szlovák politika, sem a közvélemény, de még a sajtó sem hajlandó beszélni vagy legalább meghallgatni azokat. Bárdos Gyula, aki 2014-ben 5,1 százalékot, szerzett ma is megelégedne egy ilyen eredménnyel Menyhárt József esetében, ehhez csak annyi kellene, hogy a szlovákiai magyarok megértsék végre, hogy ez az elnökválasztás számunkra egyszerre lenne erőfelmutatás és azonosulás az elnökjelölt által felvetett problémák javasolt megoldásával. Egyetlen szlovák jelölt sem tartotta fontosnak sem az elmúlt választások, sem a mostani előtt, hogy behatóbban foglalkozzon a közel fél milliónyi magyart érintő témákkal. De az a jelölt sem ígéri ezt, aki szívesen besöpörné a magyarok voksait is, de nem magyarként, hanem Szlovákia állampolgáraként akar a csúcsra jutni. Azzal hitegeti az embereket, hogy az ő közel 30 éves politikai tapasztalata és eddigi tevékenysége jó ajánlólevél a pozsonyi Grassalkovich Palotába. Ha ezt az emberek valóban elhiszik, akkor Thomas Mann rettegett Cipollája hozzá képest csak egy nevetséges szélhámos.