2025.06.14-én a Komáromi járásbéli Martos község értelmiségi hangoktól volt hangos. A 2017-ben alapított – elsősorban közéleti és mediális képzést nyújtó – Esterházy Akadémián a II. és III. évfolyam hallgatóinak egy csoportja gyűlt össze, hogy egy zárókonferencián számot adjon tudásáról.
A rendezvény legelején Keszeg István, a település polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, s egy képzeletbeli időutazással felvázolta Martos és az akadémia kapcsolatát a kezdetektől napjainkig.
Keszeg István, Martos polgármestere
Őt követte Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, aki egykoron az akadémia alapító-igazgatója volt. Többek között felelevenítette az egykori élményeket, illetve megjegyezte, hogy ahogyan a hallgatók sok mindent magukévá tettek a két év során, úgy ő is rengeteget tanult az előadókon kívül maguktól a hallgatóktól is, amiért örökké hálás lesz.
Gubík László az Esterházy Akadémia alapító igazgatója, a Magyar Szövetség elnöke
Harmadik meghívott vendégként Nyitra vármegye alelnöke, Csenger Tibor következett. Beszédében utalt arra, hogy a mai világ forgatagában megkerülhetetlen, hogy az Esterházy Akadémiához hasonlóan olyan intézmények alakuljanak, amelyek felkarolják azokat a fiatalokat, akik aztán megfelelő tudás birtokában viszik tovább a magyarság ügyét az élet bármely területén,
Csenget Tibor, Nyitra Vármegye alelnöke
A megnyitót Méry János, az ez évtől kinevezett operatív igazgató zárta. Ő mondandójában kitért rá, hogy hallgatóként, titkárként és igazgatóként sem volt könnyű egy-egy adott két év, de mint mondta, még egy ilyen képzés során kellenek az elesések, nehézségek, viták, de akár veszekedések is, mert az életben is vannak ilyenek, s lényeg ott is, itt is ugyanaz: méltósággal viselni ezeket. Útravalóul többek között annyit mondott a hallgatóknak, hogy maradjanak meg hitelesnek, s tartsanak össze a közösen eltöltött évek után is.
Méry János, az Esterházy Akadémia operatív igazgatója
Az esemény programja
A továbbiakban a hallgatóké volt a főszerep. A II. és III. évfolyamból megjelent hallgatók egyenként adták elő mentormunkájukat.
A prezentálás során ki kellett térni arra, hogy ki-ki hogyan került az akadémiára, mit adott az akadémia, s szakmai szempontból ki hol tart a való életben. Különféle témakörökben alkotott igényes munkákat mutattak be. Valaki a közgazdaságtan oktatásának módszerét dolgozta ki a szlovákiai iskolákra vetítve, valaki az 1990 óta lévő magyar autonómia-törekvéseket ecsetelte, valaki egy település református közösségét térképezte fel, valaki Esterházy János pályaívét dolgozta fel a korabeli sajtóanyagok alapján, valaki egy-egy gyakorlatban kivitelezett rendezvény praktikáit mutatta be, valaki a Beneš-dekrétumok társadalmi hatását vizsgálta, valaki egy lap, avagy ifjúsági szervezet újjászervezésének/fejlesztésének ötletét osztotta meg.
Sullivan Ferenc, az Esterházy Akadémia II. évfolyamának hallgatója
„Örülök annak, hogy sor kerülhetett a mai napra, méltóképpen lezártuk a tanulmányainkat. Továbbra is tagja maradunk e közösségnek ,s folytatjuk tovább az utat” – fejtette ki gondolatait Sullivan Ferenc, az akadémia második évfolyamának végzőse.
Hasonlóan fogalmazott Kiss Orsolya a harmadikosok közül: „A mai nap egy lezárása valaminek, de egyben valami újnak a kezdete is. Jó volt újra találkozni a társakkal. Az akadémiától sokrétű tudást, újféle kapcsolatokat, barátokat, közösséget kaptam.” Az előadások közé beiktatott kávészünetben Heringes Walter, a IV. évfolyam hallgatója olvasta fel Molnár Imre történész/diplomata levelét, amelyben a nagyérdemű hasznos „intelmekkel” bocsátotta útjára a növendékeket.
Kiss Orsolya az Esterházy Akadémia III. évfolyamának hallgatója
Az esemény legvégén Gubík László egyenként átadta az emlékplaketteket a hallgatóknak, Méry János pedig elmondta, hogy bármikor bármelyikük előtt nyitva áll majd az intézmény ajtaja.
Kiegészítő programként az ebéd elfogyasztása után a ma7 médiamunkatársaként Tóth Tünde faggatta Gubík Lászlót. Ez alkalommal a Magyar Szövetség elnöke a szokásos szerepből kilépve nem a politikai jövőképet fejtette ki részletesen, hanem bensőséges beszélgetés formájában magánéletének néhány kulisszatitkáról rántotta le a leplet a nézők előtt. Ilyen titok volt a lévai gyermekkori „csibészségek”, vagy az Esterházy Jánoshoz, illetve Duray Miklóshoz kötődő viszony háttere, vagy a hit és szeretetteljes családi kapcsolatok fontosságának kidomborítása.
Az akadémia szeptember végén a IV. évfolyam számára is hasonló zárókonferenciát tervez, amelyen a mostanin megjelenni nem tudó korábbi évfolyamok hallgatóinak is lehetőségük lesz megmérettetni magukat, plusz a tervek szerint augusztus végén megejtik az V. évfolyam felvételi vizsgáját is, melyre a jelentkezés a héten indul: minden fontos információ az Esterházy Akadémia Facebook-oldalán található majd.
Piros7.es, Varga Dávid